Sapszon Ferenc (karnagy)

Sapszon-FerencÉdesapja 30 éven át a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya, édesanyja énektanár. Az MRT Gyermekkórusában énekelt. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakának elvégzése után előbb az LFZE Tanárképző Intézet zongora – ének – szolfézs szakára járt, majd 1977-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem középiskolai énektanár és karvezető szakán szerzett karnagyi diplomát Párkai István növendékeként.

1973-tól 1990-ig a pesti Jézus Szíve templom Musica Sacra kórusát vezette.

l978-1988 között az I. kerületi Kosciuszko Tádé utcai Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola énektanára volt. Itt hozta létre a Jubilate gyermekkart, amely fokozatosan Európa gyermekkórusainak élvonalába került.

1988-ban új iskolamodellt alapított, létrehozta a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát. Célja a nevelés és oktatás minőségének emelése, valamint a kórusművészet és a zenei nevelés megújítása.

1996-ban a Kórusiskola egykori növendékeinek kérésére hozza létre a Cantate vegyeskart.

A Kórusiskola Iubilate leánykarával és a Cantate kórussal számos Nemzetközi Kórusverseny első díját, nagydíját, olimpiai bajnoki címeit, különdíjait hozta el.

Több országban tartott bemutatókat, előadásokat, kurzusokat, és számos Nemzetközi Kórusverseny zsűrijének volt tagja.

A Gregorián Társaság elnöke, a Magyar Kodály Társaság Elnökségének tagja, 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

1996-2000-ig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar zenei tanszékén, majd
2003-2011-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanított karvezetést.

Néhány elismerése:

1992: Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából megkapta a Kodály Emlékbizottság plakettjét

1994 és 1997: Artisjus-díj

1995: Liszt-díj
2003: Kodály Zoltán Közművelődési Díj

2006: Zenepedagógiai munkásságáért – a Kórusiskola kórusaival együtt – Magyar Örökség-díj

2011: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

2015: Kossuth-díj